Bocsi a késeséért, de mostanában nagyon sok dolgom volt, és lesz is, de igyekezni fogok a fejezettel.Jó olvasást!
Az utazás napján,9-kor indultunk, hogy kb.
11-12- re odaérjünk, nem tudom pontosan, hogy mennyi az út és Lou vezetési
stílusát tekintve még egy órát rá kell számolni, mert rajta kívül nincs még egy
ember, aki 80-al megy az autópályán a megengedett 120 helyett. A kocsiban az utón Car Number Plate Game-et játszottunk,(ez egy olyan brit
játék, hogy a rendszámban szereplelő betűkből kell szavakat alkotni Pl. LBL –
Legendás Barokk Lovag [ilyen értelmetlen szavak is lehetnek belőle]) amiben én
nyertem. Nem mondtam Louis-nak, de egy
kicsit tartottam a szüleitől, pedig már számtalanszor beszéltünk telefonon, meg
Skype-on, de azért az mégsem ugyanaz, mint személyesen. Mikor odaértünk, egy hat tagú fogadóbizottság
várt minket az udvaron. Ott voltak Lou szülei meg mind a négy testvére, és
láthatóan ők is izgultak. Sorban bemutatkoztam mindenkinek, és szerintem
elfogadtak engem, főleg Charlotte ”Lottie” és Felicity ”Fizzy”. Louis anyukája, Jay, meg az apukája rögtön megkértek,
hogy tegezzem őket. Az ebéd viszonylag oldott hangulatban telt, nagy részben
csak az esküvőről beszéltünk. Lottie és Fizzy nagyon örült, hogy koszorúslányok
lehetnek Zoe mellet, Phobe és … is
boldog volt, hogy szórhatja a rózsaszirmokat. Mikor felvetettem az ötletet,
hogy elmehetnénk majd ruhát venni nekik, mind a négyen belelkesültek.
-
Viszont
ennek van egy kis bökkenője. Zoe-nak is kéne jönnie, de ő most nem tud
idejönni. Mi lenne, ha vasárnap visszajönnétek velünk Londonba és hétfőn
elmennénk ruhát venni. Ne aggódj Jay, Lou és én vigyázunk rájuk.
-
Nem
aggódom, jó kezekben lesznek nálatok, de most beszéljünk inkább az előttünk
álló hétvégéről. Úgy gondoltuk, hogy
holnap elmehetnék kirándulni a Lake District-hez. Jártál már ott Norah?
-
Nem
még nem, de sokat hallottam róla, azt mondják nagyon szép hely.
-
Ez
így igaz, de most szerintem mindenki a dolgára. Louis a te szobádban fogtok
aludni ugye?
-
Persze!
Gyere Nori megmutatom, merre van. –mondta, majd megfogta a kezem s felvezetett
az emeletre.
Nagyon szép gyerekszobája volt, a falak
kéken csillogtak, egy nagy franciaágy is helyet kapott a szoba közepén,
továbbá, még egy íróasztal, és pár könyvespolc is volt a fal mellet.
-
Tetszik?
– kérdezte a vőlegényem mosolyogva.
-
Nagyon
szép. – mosolyogtam vissza, majd mindketten leültünk az ágyra és csókban
forrtunk össze, és csak akkor váltunk szét, amikor valaki kopogott. Fizzy volt,
hogy kimegyünk-e vele a kertbe. Természetesen igent mondtunk.
-
Elhívhatom
majd az esküvőre a barátnőmet? – kérdezte Fizzy, mikor kiértünk a kertbe és leültünk
a hintaágyba.
-
Csak
nem a másik Felicity-t? – mosolygott Louis.
-
De
őt, Felicity Roberts-et a legeslegjobb barátot a világon!
-
Hívjad
csak nyugodtan, minket nem zavar. – mondtam – milyen ruhát szeretnél majd?
-
Nem
tudom, majd amilyen lesz, de lehetőleg koktélruha legyen.
-
Nyugi,
én is így gondoltam, nem akarom, hogy felbukjatok, a hosszú ruhában. Elég lesz
ha majd én elesek.
-
Nem
fogsz elesni! – csattant fel Louis
Este elmentünk
sétálni Doncaster-ben kettesben Louis-val, miközben sétáltunk, megmutatta a kedvenc
helyeit, meg azokat ahol, kisgyerekként sok időt töltött, köztük egy
játszóteret, ahová rögtön be is mentünk. Már vagy egy fél órája voltunk ott,
hintáztunk, hülyéskedtünk, mikor Lou
hirtelen megszólalt.
-
Bújtass el légyszi! – kérte
Körülnéztem, hogy
vajon mi lehet a baj forrása, és csak egy lehetséges megoldás volt, egy talpig
rózsaszínbe öltözött cicababa tartott felénk. Tipikus szőke nő volt, festett
szőke hajjal, és olyan modelles járással. ( tudom, hogy én is szőke vagyok, de
nem hidrogén szőke,és ráadásul nem is festett) Valószínűleg Lou egy régi
barátnőjével lesz dolgunk. Nem is tévedtem!
-
Louis! Hát te?
kérdezte csábos, nyálas hangon mikor odaért hozzánk.
-
Amber! – nyögött Lou mellettem.
-
Áh, ő a mostani barátnőd? – mért végig lenézően.
-
Ő a menyasszonyom! – védett meg Louis.
-
Megnősülsz?
-
Igen! És
most ha nem haragszol mennünk kell. –
ezzel faképnél hagytuk, a meglepődött csajt, aki nyilvánvalóan nem volt
hozzászokva, se szó, se beszéd ott hagyják.
-
Köszönöm, hogy kiálltál mellettem. – mondtam,
mikor már a Louis-ék háza felé sétáltunk vissza.
-
Nincs mit, soha nem hagynálak el egy ilyen
cicababáért, tulajdonképpen senkiért. –
mondta mire megcsókoltam.
Nem tudom, hogy még
meddig csókolóztunk az utca közepén, d az idillnek egy házsártos öregasszony
hangja vetett véget.
-
Ezek a mai fiatalok! Nem szégyellitek magatokat!
Az utcán nyalni, falni egymást! Bezzeg a mi időnkben… -
Gyorsan
elszaladtunk, mielőtt még elkezdte volna elmesélni az életét. Hazáig futottunk,
és közben folyamatosan nevettünk. Nevetve estünk be az ajtón, és mentünk fel a
szobánkba, de addig szinte mindenkivel találkoztunk, és elmeséltük, két röhögő
görcs közben, hogy mi történt. Jay csak megcsóválta a fejét, a lányok meg csak
nevettek az egészen. Mikor felértünk a szobánkba, akkor úgy döntöttünk, hogy
elmegyünk zuhanyozni. Én mentem először, de kint hagytam a törölközőmet, így
kiszóltam Lou-nak, hogy adja már be, de ő inkább behozta. Innen a program
nagyon egyszerű volt. Ő végigmért, én elpirultam, aztán együtt zuhanyoztunk, és
mentünk aludni. De egyelőre több még nem volt. Nem biztos, hogy azt Louis
gyerekkori hálószobájában kéne. Most is, mint mindig egymás karjaiban aludtunk
el. A hétvége többi részén nem történt semmi említésre méltó, hacsak nem az,
hogy meghívtuk pár rokont az esküvőre, és megegyeztünk, hogy jövő hét szerdán
egy hét elutazunk Magyarországra. Ez így pont jó, mert amikor onnan visszaérünk
még lesz egy hetünk az esküvőig. A nagy
nap az szombaton lesz, hogy mindenki el tudjon jönni. Mivel a rokonaimnak több,
mint a fele nem tud angolul, ezért úgy tervezzük, két templomi szertartás lesz.
Egy magyarul, egy angolul. Mikor vasárnap délután hazaértünk Louisval, és mind
a négy tesójával,egy nagy meglepetés fogadott minket.
