2012. augusztus 17., péntek

11, Fejezet - Doncaster



Bocsi a késeséért, de mostanában nagyon sok dolgom volt, és lesz is, de igyekezni fogok a fejezettel.Jó olvasást!










Az utazás napján,9-kor indultunk, hogy kb. 11-12- re odaérjünk, nem tudom pontosan, hogy mennyi az út és Lou vezetési stílusát tekintve még egy órát rá kell számolni, mert rajta kívül nincs még egy ember, aki 80-al megy az autópályán a megengedett 120 helyett.  A kocsiban az utón Car Number Plate Game-et játszottunk,(ez egy olyan brit játék, hogy a rendszámban szereplelő betűkből kell szavakat alkotni Pl. LBL – Legendás Barokk Lovag [ilyen értelmetlen szavak is lehetnek belőle]) amiben én nyertem.  Nem mondtam Louis-nak, de egy kicsit tartottam a szüleitől, pedig már számtalanszor beszéltünk telefonon, meg Skype-on, de azért az mégsem ugyanaz, mint személyesen.  Mikor odaértünk, egy hat tagú fogadóbizottság várt minket az udvaron. Ott voltak Lou szülei meg mind a négy testvére, és láthatóan ők is izgultak. Sorban bemutatkoztam mindenkinek, és szerintem elfogadtak engem, főleg Charlotte ”Lottie” és Felicity ”Fizzy”.  Louis anyukája, Jay, meg az apukája rögtön megkértek, hogy tegezzem őket. Az ebéd viszonylag oldott hangulatban telt, nagy részben csak az esküvőről beszéltünk. Lottie és Fizzy nagyon örült, hogy koszorúslányok lehetnek Zoe mellet, Phobe és …  is boldog volt, hogy szórhatja a rózsaszirmokat. Mikor felvetettem az ötletet, hogy elmehetnénk majd ruhát venni nekik, mind a négyen belelkesültek.
-          Viszont ennek van egy kis bökkenője. Zoe-nak is kéne jönnie, de ő most nem tud idejönni. Mi lenne, ha vasárnap visszajönnétek velünk Londonba és hétfőn elmennénk ruhát venni. Ne aggódj Jay, Lou és én vigyázunk rájuk.
-          Nem aggódom, jó kezekben lesznek nálatok, de most beszéljünk inkább az előttünk álló hétvégéről.  Úgy gondoltuk, hogy holnap elmehetnék kirándulni a Lake District-hez.  Jártál már ott Norah?
-          Nem még nem, de sokat hallottam róla, azt mondják nagyon szép hely.
-          Ez így igaz, de most szerintem mindenki a dolgára. Louis a te szobádban fogtok aludni ugye?
-          Persze! Gyere Nori megmutatom, merre van. –mondta, majd megfogta a kezem s felvezetett az emeletre.
Nagyon szép gyerekszobája volt, a falak kéken csillogtak, egy nagy franciaágy is helyet kapott a szoba közepén, továbbá, még egy íróasztal, és pár könyvespolc is volt a fal mellet.
-          Tetszik? – kérdezte a vőlegényem mosolyogva.
-          Nagyon szép. – mosolyogtam vissza, majd mindketten leültünk az ágyra és csókban forrtunk össze, és csak akkor váltunk szét, amikor valaki kopogott. Fizzy volt, hogy kimegyünk-e vele a kertbe. Természetesen igent mondtunk.
-          Elhívhatom majd az esküvőre a barátnőmet? – kérdezte Fizzy, mikor kiértünk a kertbe és leültünk a hintaágyba.
-          Csak nem a másik Felicity-t? – mosolygott Louis.
-          De őt, Felicity Roberts-et a legeslegjobb barátot a világon!
-          Hívjad csak nyugodtan, minket nem zavar. – mondtam – milyen ruhát szeretnél majd?
-          Nem tudom, majd amilyen lesz, de lehetőleg koktélruha legyen.
-          Nyugi, én is így gondoltam, nem akarom, hogy felbukjatok, a hosszú ruhában. Elég lesz ha majd én elesek.
-          Nem fogsz elesni! – csattant fel Louis
Este elmentünk sétálni Doncaster-ben kettesben Louis-val, miközben sétáltunk, megmutatta a kedvenc helyeit, meg azokat ahol, kisgyerekként sok időt töltött, köztük egy játszóteret, ahová rögtön be is mentünk. Már vagy egy fél órája voltunk ott, hintáztunk, hülyéskedtünk,  mikor Lou hirtelen megszólalt.
-          Bújtass el légyszi! – kérte
Körülnéztem, hogy vajon mi lehet a baj forrása, és csak egy lehetséges megoldás volt, egy talpig rózsaszínbe öltözött cicababa tartott felénk. Tipikus szőke nő volt, festett szőke hajjal, és olyan modelles járással. ( tudom, hogy én is szőke vagyok, de nem hidrogén szőke,és ráadásul nem is festett) Valószínűleg Lou egy régi barátnőjével lesz dolgunk. Nem is tévedtem!
-          Louis! Hát te?  kérdezte csábos, nyálas hangon mikor odaért hozzánk.
-          Amber! – nyögött Lou mellettem.
-          Áh, ő a mostani barátnőd? – mért végig lenézően.
-          Ő a menyasszonyom! – védett meg Louis.
-          Megnősülsz?
-          Igen!  És most ha nem haragszol mennünk kell.  – ezzel faképnél hagytuk, a meglepődött csajt, aki nyilvánvalóan nem volt hozzászokva, se szó, se beszéd ott hagyják.
-          Köszönöm, hogy kiálltál mellettem. – mondtam, mikor már a Louis-ék háza felé sétáltunk vissza.
-          Nincs mit, soha nem hagynálak el egy ilyen cicababáért, tulajdonképpen senkiért.  – mondta mire megcsókoltam.
Nem tudom, hogy még meddig csókolóztunk az utca közepén, d az idillnek egy házsártos öregasszony hangja vetett véget.
-          Ezek a mai fiatalok! Nem szégyellitek magatokat! Az utcán nyalni, falni egymást! Bezzeg a mi időnkben… -
Gyorsan elszaladtunk, mielőtt még elkezdte volna elmesélni az életét. Hazáig futottunk, és közben folyamatosan nevettünk. Nevetve estünk be az ajtón, és mentünk fel a szobánkba, de addig szinte mindenkivel találkoztunk, és elmeséltük, két röhögő görcs közben, hogy mi történt. Jay csak megcsóválta a fejét, a lányok meg csak nevettek az egészen. Mikor felértünk a szobánkba, akkor úgy döntöttünk, hogy elmegyünk zuhanyozni. Én mentem először, de kint hagytam a törölközőmet, így kiszóltam Lou-nak, hogy adja már be, de ő inkább behozta. Innen a program nagyon egyszerű volt. Ő végigmért, én elpirultam, aztán együtt zuhanyoztunk, és mentünk aludni. De egyelőre több még nem volt. Nem biztos, hogy azt Louis gyerekkori hálószobájában kéne. Most is, mint mindig egymás karjaiban aludtunk el. A hétvége többi részén nem történt semmi említésre méltó, hacsak nem az, hogy meghívtuk pár rokont az esküvőre, és megegyeztünk, hogy jövő hét szerdán egy hét elutazunk Magyarországra. Ez így pont jó, mert amikor onnan visszaérünk még lesz egy hetünk az esküvőig.  A nagy nap az szombaton lesz, hogy mindenki el tudjon jönni. Mivel a rokonaimnak több, mint a fele nem tud angolul, ezért úgy tervezzük, két templomi szertartás lesz. Egy magyarul, egy angolul. Mikor vasárnap délután hazaértünk Louisval, és mind a négy tesójával,egy nagy meglepetés fogadott minket.

3.díj :D


 Újabb díjat kapott a blog amiért nagyon hálás vagyok. ketten is megajándékoztam ezzel a díjjal, úgyhogy úgy döntöttem egy postban összevonom(remélem nem haragudnak meg érte), A kérdésekre természetesen duplán válaszolok. Akiktől kaptam :-  Petra1DLiamPayne és  Edcsinaa
Nagyon köszönöm nekik.


1.) Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról!
2.) A jelölő mindegyik kérdésére válaszolni kell!
3.) 11 kérdést kell feltenni a jelölteknek!
4.) 11 embert meg kell jelölni és linkelni! (Nincs visszaadás/visszajelölés)


1,
1, Imádom a twittert
2, Sportmániás vagyok.
3, Megfogadtam, hogy befejezem ezt a történet, úgyhogy örülhettek.
4, Pesszimista vagyok
5, Imádok énekelni, de nincs jó hangom.
6, Utálok táncolni
7, A szobám falán lóg egy óriási brit zászló ( Union Jack)
8, Szeretnék majd egy kutyát.
9. Londonban a St Paul's Cathedral-ban szeretném tartani az esküvőmet egy angol férjjel.
10, Fülhallgató gyilkos vagyok.
11, A kedvenc számom a 11 :D

2, Petra1DLiamPayne♥ kérdései:

1. Melyik a könyvet olvasnád szívesen az alábbiak közül?---> L. J. Smith - Vámpírnaplók összes kötete, Stieg Larsson - A tetovált lány, Leiner Laura - Szent Johanna Gimi összes kötete, Stephenie Meyer - Twilight összes kötete.
A twilight könyveket olvastam, a vámpírnaplókat is, tehát a válaszom a Leiner Laura- Szent Johanna Gimi.
2. Kit tartasz példaképednek?
Senkit, de ha muszáj valakit választanom, akkor Eleanor Calder és Sarah Barrow
3. Ha lehetne szuper erőd akkor mit választanál?

Gondolatolvasást.
4. Szoktál írás közben zenét hallgatni? Ha igen, mit?

Szoktam, de mindig mást.
5. A sorozatos könyveket szereted, vagy csak azokat amiknek nincsen folytatása?

Mindent szeretek
6. Mit olvastál utoljára?

Fejős Éva- Karibi nyár
7. Milyen fajta könyveket szeretsz általában olvasni?

Mindent félét olvasok.
8. Ha egyik nap egy híres ember bőrébe bújhatnál, ki lenne az, és miért?

Sarah Barrow, mert mindig ki szerettem volna próbálni a műugrást.
9. Mi a legnagyobb álmod?

Londonban élni.
10. Mi az ami a legjobban tetszik az írásban, és miért?

Egyszerűen csak imádok írni, mert kiszabadít a való életből.
11. Ha bárhol élhetnél a világon, akkor melyik országot/várost/államot választanád?

Londont választanám, mert IMÁDOM! :D

Edcsinaa - kérdései


1., Anyukádék kijelentik hogy elmentek nyaralni Londonba.(Az 1D is ott tartózkodik) Te erre hogyan reagálnál?
Sikítoznék, ugrálnák, és köszönhetném nekik egész nap.
2. Ki a kedvenced az 1D-ből?
Louis :D
3.Mit csináltál amikor megtudtad hogy díjjat kaptál?
Örültem és mosolyogtam.
4.Mi a kedvenc könyved? 
Talán a Harry Potter(megunhatatlan) és a Neveletlen hercegnő naplója.
5. Kik a kedvenc énekesed?
One Direction, Paramore, Muse és 30 seconds to mars.
6. Szeretsz úszni?
Igen
7. Hogyan jött az ötlet hogy blogot írsz a One Direction-ről?
Nem tudom, csak bevillant egy ihlet és jött az egész.
8. A barátaid közül ír valaki blogot?
Igen, egypáran írnak.
9. Hány éves vagy?
14 :D
10. Ha lesz One Direction koncert Magyarországon, elmész?
Persze, ki nem hagynám.
11. Hogyan ismerted meg a One Direction-t?o
A barátnőm mutatta meg a zenéjüket.

3, A kérdéseim:

1,Hány éves vagy?
2, Honnan ismerted meg a One Directiont?
3, Sportolsz?
4, Mi a kedvenc könyved?
5, Mit olvastál utoljára?
6, Szereted a Formula-1-et?
7, Van háziállatod?
8, Sok barátod van?
9, Mit szeretsz az írásban?
10, Mik a kedvenc zenéid?
11,Mi a kedvenc számod?

4, Akiknek küldeném:

1, Naomi Stanley
2, Alexa L. Wozde
3, Ylivia
4  Bettina
5, AnDika

Bocsánat, de nem nagyon tudok többet összeszedni, és így is sokat késtem vele. Még ma kapjátok az új részt! Puszii: Norah

2012. augusztus 1., szerda

Újabb díj!

Nagyon, de nagyon hálás vagyok Bettina - nak a blog újabb díjáért! Hihetetlenül jól esik. 10 dolog magamról újra.









1.Szeretem Cher Lloyd- ot.
2. Imádok olvasni.
3.Jelenleg angolt tanulok, de szeretnék ( és fogok is ) németet tanulni.
4. Imádok a barátaimmal lenni.
5.14 éves vagyok.
6. Imádom az olimpiát, és minden sportot.
7. Nem csalódtam még olyan sokszor, és nem is szeretnék.
8. A történetem egy része a vágyaimat tükrözi.
9. Harry Potter-fan vagyok.
10. Szeretnék egyszer eljutni Norvégiába.

A díjat továbbküldöm:
Bettina
Carlie


Nagyon-nagyon köszönöm, még egyszer és nemsokára jön a következő rész is :D puszi:Norah






2012. július 25., szerda

10.fejezet - Az esküvői ruha


 

            Új fejezet! Bocsi a kihagyásért, de nem volt időm írni, meg egy kicsit el is akadtam, de most újra itt van :D Komikat kérek szépen! Jó olvasást!




       








-  Louis-t megtámadták a répák!- újságolta el Harry, amikor beesett az ajtón.
-          Miiiii? – ugrottam fel
-          Aha, Liam, meg Niall elbújtak az asztal mögött, és mikor bementem a konyhába megdobáltak répával.  – mondta röhögve Lou is.
Mint azt később megtudtam a drága unokatesóm, meg Niall csak poénból csinálták, hogy Louis, ne legyen annyira oda a répáért. A következő nap múlva, anya meg Zoe elrángattak, menyasszonyi ruhát venni. Nem volt hozzá sok kedvem, de hát muszáj volt, mert már csak 3 hét volt az esküvőig, amikor hivatalosan is Mrs. Norah Tomlinson leszek. Több tucat boltot végigjártunk, és közben mindenkit kiborítottam. Na de kezdjük az elejéről.
-          Ennek túl mély a dekoltázsa. – véleményeztem a ruhát, amit anya először kiemelt.
-          Azért apáca sem vagyok! – replikáztam a másodiknál.
-          Ez azért nagyon rövid egy esküvőre, nem gondoljátok?
-          Ebben fel fogok bukni!
-          Ilyen vékony azért nem vagyok!
Így ment ez amíg Zoe meg nem elégelte.
-          NORAH EMMA PAYNE, EZT MOST FEJEZD BE, NAGYON IDEGESÍTESZ! – csattant fel Zoe
-          Hagyjad Zoe, azt hiszem Nori a tökéleteset keresi, majd te is megtudod, ha férjhez mész. – csitította anya.
Kb. a huszadik bolt környékén, megláttam a tökéletes ruhát. Fehér volt, a mellrészénél apró virágos minták voltak, a mellrész alatt egy türkizkék „öv”, a szoknyán is volt egy kis minta, egyszóval tökéletes volt. Nem gondoltam, volna, hogy találok olyan menyasszonyi ruhát, amiben kék is van, de ez felülmúlta minden képzeletemet. Álomszép volt, és anyáék szerint nagyon jól állt rajtam. Kaptam hozzá még egy nagyon hosszú fátylat is, bár nem kértem. Mikor hazaértünk Louis egyből letámadott, és felhívott a szobánkba.
-          Na, milyen ruhád lesz? – kérdezte pajkosan vigyorogva.
-          Nem árulom el! – nyújtottam rá a nyelvem.
-          Gonosz vagy! – puszilt meg
-          Kik legyenek a koszorúslányok? – tereltem el a témát.
-          Hát, gondolom, Zoe mindenképp, meg a tesóim.
-          Benne vagyok, de az 5 koszorúslány nem lesz egy kicsit sok?
-          Nem tudok mit csinálni, megsértődnének, ha valakit is kihagynék. Majd hárman viszik a fátylad, a másik kettő meg hinti a rózsaszirmokat előtted. Így jó?
-          Tökéletes! – mosolyogtam, majd szenvedélyesen megcsókoltam, ő meg vissza, így ment ez, amíg Harry be nem nyitott, hogy kész a vacsora és a többiek is megérkeztek.
Vacsorára már megint pizza volt, és ezt voltam kedves Niallnak is kifejteni.
-          Miért van mindig pizza? – méltatlankodtam – Én már unom.
-          De mi nem! – felelték kórusban a fiúk, miközben egy nagyszelet pepperonis pizzát tömtek a szájukba.
-          Mit szólnátok, hogyha este elmennénk a moziba? – kérdezte Zayn mikor mindenki befejezte az evést.
-          Benne vagyok! – mondtam, és ezzel mindenki egyetértett.
1 óra múlva elmentünk közeli moziba, de nem hiszem, hogy valaki is figyelt a filmre, mivel Danielle és Perrie is jött.  Danielle Liam barátnője, Perrie meg Zayn-é.  Maximum Niall figyelt, de ő meg a kajával volt elfoglalva. Én személy szerint Lou-nak dőlve és a kezét fogva néztem a filmet, de nagyon nem fogtam fel, hogy miről szól.  Szerintem ezzel Zoe is így volt, mert amint láttam, ő is el volt foglalva Harryvel.  Mikor vége lett a filmnek, mindannyian mentünk haza, vagyis Zoe, Harry, Louis és én mentünk a mi házunkba, a többiek meg az övékbe.  Azt még nem is említettem, hogy a fiukkal közös megegyezés alapján arra jutottunk, hogy az esküvő után nem költözünk el, hanem Hazzáékkal maradunk.  Amikor felértünk Lou-val a szobánkba akkor még elkezdtünk beszélgetni.
-          Mi lenne, ha meghívnád a tesóidat a hétvégére, hogy megbeszéljük a koszorúslány dolgot, meg elmenjünk ruhát venni? A szüleid is jöhetnének, eddig még nem is találkoztunk, csak telefonon beszéltünk.
-          És, ha mi mennénk el Doncasterbe a hétvégére? – javasolta Lou
-          Nekem jó, de nincs semmi programotok a hétvégén?
-          Szerintem nincs, akkor holnap felhívom anyáékat, és ha nekik is jó, akkor pénteken utazunk. De most aludjunk.
-          Oké, jó éjszakát! – mondtam, majd adtam neki egy puszit, és pár perc múlva már aludtam is.
Másnap, utaztak haza anyáék, tehát korán keltem és kikísértem őket a reptérre, és megígértem, hogy még az esküvő előtt hazalátogatunk. Mire hazaértem, már Louis is lebeszélte a szüleivel a h 11étvégét. Zoe meg Harry egy kicsit csalódott volt, hogy itt hagyjuk őket egyedül a hétvégére, de biztos vagyok benne, hogy tudnak majd mit csinálni. Szerintem Hazzának már van is egy-két ötlete, tekintve, hogy milyen piszkos a fantáziája. A nap további részében az útra vásároltam Lou-val, másnap meg pakoltunk, mígnem felvirradt az utazás napja, és én teljes gyomorideggel keltem fel, hogy vajon, mit fognak hozzám szólni.

Norah esküvői ruhája

Az első díj

 Nagyon szeretném megköszönni Naomi Stanley-nek a Blog első díját, akit volt szerencsém személyesen is megismerni, és olyan jó ember is amilyen jók a történetei :D Tíz dolgot kell írnom magamról, remélem sikerül :D








Tíz dolog magamról:
1. Imádom a One Direction-t (de ezt szerintem mát tudjátok)
2. Szeretnék a középiskola után kiköltözni Londonba és ott elkezdeni az egyetemet.
3. Fogorvos szeretnék lenni.
4. Imádom a Formula-1-et, főleg  Sebastian Vettelt.
5. Mellékállásban sportriporter szeretnék lenni.
6. A történet főszereplőjét magamról mintáztam, egy kis eltéréssel, Zoe-ban pedig a barátnőim keverednek.
7.  Félek a 9.-től, mert új iskolába megyek,új osztállyal, és nagyon furcsa lesz ez az egész.
8. Nem tudok létezni a telefonom nélkül.
9. Nincs humorérzékem.
10. Néha nagyon idegesítő tudok lenni.

A díjat továbbküldeném :
Alexa L. Wozde - nak, akinek a története ki tud emelni a szürke hétköznapokból.
Bettina - nak, aki nagyon jól tud írni, és mind a két története fantasztikus.
AnDiKa - nak, akinek szintén Louis-ról szól a története.

Még egyszer nagyon köszönöm, és még ma érkezik az új rész :D Puszi: Norah

2012. július 16., hétfő

9. Fejezet - Beszélgetések


Újra itt, van net tehát a fejezet kész van,nekem nem a kedvencem, szinte csak párbeszédből áll, átkötő fejezet, de van benne egy két  lényeges dolog is a jövőre nézve. Remélem tetszeni fog. A hétvégére elutazom, addig nem biztos, hogy kész lesz a legújabb fejezet, tehát a következő a jövő héten várható! Kitartás!! Komikat most is szeretnék :)) Jó olvasást! xx




Anyáék a buli után még egy hetet maradtak, hogy segítsék az előkészületeket. Mindannyian úgy gondoltuk, hogy nem érdemes sokat várni, és még a nyáron célszerű lenne megtartani az esküvőt, így én lemondhattam arról az álmomról, hogy télen lesz az esküvőm, de be kellet látnom, hogy mivel a fiúk pont akkor fognak turnézni Amerikában, ezért ez nem lehetséges, vagy most, vagy egy év múlva.  Az időpontot is kitűztük, augusztus 8. Alig várom, bár egy kicsit félek is, mi lesz akkor, ha az úgy sokkal másabb lesz, nem biztos, hogy ebbe 20 éves fejjel kell belevágni, mikor ezt a félelmemet megosztottam anyával, ő azt tanácsolta, hogy beszéljem meg ezt a dolgot Louis-val, mert ő tud nekem ebben a legtöbbet segíteni. Két napot gondolkoztam rajta, aztán megfogadtam anya tanácsát és beszéltem Lou-val, az egyik délután, míg a többiek filmet néztek.
-          Mit akartál megbeszélni Nori? – kérdezte, amikor felértünk a szobánkba és becsukódott mögöttünk az ajtó.
-          Félek! – bújtam hozzá bűntudatosan
-          Az esküvőtől?
-          Igen, mi lesz, ha utána minden más lesz, téged azért fognak utálni, mert feleséged van, engem meg azért, mert te vagy a férjem. Tönkre fogják tenni a bandát.
-          Nem érdekel, hogy mit fognak csinálni, engem egyvalami érdekel, és az te vagy! Szeretlek és nem foglak elhagyni– mondta és megcsókolt.
-          Köszönöm, én is szeretlek, de mi lesz akkor, hogyha lesznek gyerekeink, és nektek el kell mennetek turnézni?
-          Akkor, majd jöttök velünk, de egyébként, te azt hitted, hogy a téli turnéra nem viszlek magammal?
-          Igen… - válaszoltam meglepődve
-          Ne is álmodozz róla, mint a feleségem, jogod van jönni. Amúgy ha már szóba kerültek a gyerekek, hányat szeretnél?
-          Kettőt.  – mondtam csodálkozni, mert ilyen még eddig nem került szóba.
-          Akkor ebben egyetértünk, mi legyen a nevük? – kérdezte mosolyogva
-          De még nem is vagyok terhes, akkor ezt miért most beszéljük meg?
-          MÉG nem vagy, és azért most gondolkozzunk el rajta, mert most jött szóba. – mondta, mire én elpirultam
-          Ha lány lesz, milyen nevet szeretnél neki adni?
-          Ha kettő lány lesz, akkor az egyik Leila, a másik Carmen. Mit szólsz?
-          A Leila nekem is tetszik, de szerintem Carmen helyett legyen inkább Hannah, vagy Emma, tudom, hogy az a második neved, de nem igazán használod.
-          Mind a kettő tetszik, akkor, majd ha terhes leszek, eldöntjük.
-          Oké, de ha fiú lesz?
-          Lány lesz, ezt tudom, de ha fiú, akkor Harry és James. Na?
-          Harry Tomlinson? Akkor már inkább Harry Styles.
-          Akkor legyen William. Benne vagy?
-          Legyen, de most szerintem menjünk le, vagy félsz még?
-          Nem! Hála neked. – mondtam, majd megcsókoltam.
Mikor lementünk, Zoe kérdőn nézett rám, intettem neki, hogy majd később elmagyarázom.               
-          Mond el most – szólt magyarul, és felráncigált a szobámba.
-          Louis-val beszélgettünk, az esküvőről, és a gyerekekről.
-          MIIII?  Mindent tudni szeretnék- vigyorgott.
-          Elmondtam neki, hogy félek az esküvőtől, és a jövőtől, mire ő megnyugtatott, hogy ne féljek, mert nem lesz, semmi gond, ő mindig ugyanúgy fog szeretni, a gyerekek, meg az állandó turnékról kerültek sorra, és azt mondta, hogy akkor majd mi is megyünk velük, ja még azt is említette, hogy  én is megyek velük a téli turnéra, úgyhogy úgy döntöttem, hogy levelezőn végzem el az egyetemet.
-          És még?
-          Megbeszéltük a gyerekek nevét, mind a ketten két gyereket szeretnénk, és ha lányok lesznek, akkor az egyiknek Leila, a másiknak Hannah vagy Emma lesz a neve. Ha fiúk lesznek, akkor James, és William.
-          Második név nincs? – kíváncsiskodott Zoe
-          Erről nem beszéltünk.
-          Értem – mosolyodott el Zoe
-          Te és Harry hogy álltok?
-          Jól, képzeld a múltkor együtt zuhanyoztunk. – újságolta el Zoe
-          Több nem volt?
-          Nem, és gondolom nektek sem – csattant fel.
-          Nem, de Harryt én nem olyannak ismerem, aki tud várni… hacsak…
-          Igen? –villanyozódott fel a barátnőm.
-          …Hacsak nem szeret igazán. fejeztem be a gondolatmenetet mosolyogva.
-          Really? – kérdezett vissza hirtelen angolul.
-          Yeah, it’s true. – válaszoltam neki én is angolul
Valamit válaszolni akart, de nem maradt ideje, mert a fiúk röhögve berontottak az ajtón.

2012. július 14., szombat

8. Fejezet - A születésnap



Nagyon, nagyon sajnálom, hogy nem hoztam részt, de nem volt internetünk, ln igazán akartam, de a technika közbeszólt. :(( Azért remélem a fejezet kárpótol titeket :) Jó olvasást, és komikat kérek szépen :D A következő fejezetnek már kész a fele, úgyhogy ha lesz net, akkor jövőhéten kapjátok, ha nem akkor nem tudom mikor.



*Norah szemszöge*

Másnap reggel, véget ért a kötelező szobafogságom, az viszont meglepett, hogy amikor felébredtem olyan 9 óra tájékán akkor Lou nem volt mellettem, de mindegy most már hivatalosan is 20 éves vagyok! Olyan jó érzés. Kíváncsian várom az ajándékaimat. Lementem a konyhába, ahol ott volt az összes fiú, meg Zoe. Gondoltam, hogy azért vannak itt, hogy felköszöntsenek.
-          Sziasztok! – köszöntem
-          Szia! – köszöntek vissza.
-          Mit kérsz reggelire? – kérdezte Liam
-          Van müzli, pizza, tojás, választhatsz! – sorolta a menüt Niall.
-          Müzli jó lesz! – válaszoltam mosolyogva, az hitem ez egy szülinapi kívánságműsor, de tévedtem a nap további részében szó sem esett a szülinapomról.
A napot a Buckingham palota megnézésére szenteltük, mert most éppen látogatható volt, ugyanis a királynő nem tartózkodott otthon, hanem Gyémántjubileumi turnén volt. Nagyon szép volt maga a palota, meg a kertje is, de valahogy nem tudtam erre gondolni. Elfelejtették volna a szülinapomat? Mikor visszaértünk olyan 5 óra tájékán a házunkba, Louis előhozakodott egy kérdéssel.
-          Eljössz velem a parkunkba? – kérdezte mosolyogva
-          Persze! – válaszoltam, majd, hogy nyomatékosítsam megcsókoltam.
Biztos most kapom meg az ajándékomat! Nem kell nekem  nagy dolog, beérem én kicsivel is. 6 óra fele indultunk el, Lou egy farmert, meg egy kék csíkos pólót vett föl, rajtam egy kék telitalpú szandál, egy virágos póló, egy farmerszoknya volt, és a kezemben vittem a pulcsimat, ki tudja mikor lehet rá szükség.  Mikor odaértünk, leültünk egy padra a kis tó mellett, mikor Louis azt mondta, hogy csukjam be a szemem és gondoljak valami szépre, de ki ne nyissam a szemem addig, amíg nem szól.
-          Kinyithatod! – szólt pár perccel később.
Kinyitottam, és azt láttam, hogy előttem térdel egy ékszeres dobozzal a kezében. Kellett nekem ajándék mi? Egyébként nagyon megható volt, és nagyon meglepődtem.
-          Norah Emma Payne megtisztelnél azzal, hogy a feleségem leszel? – kérdezte mosolyogva, majd felpattintotta a doboz tetejét, amiben egy gyönyörű szép zafírral ékesített gyűrű feküdt. Először alig tudtam megszólalni, csak hápogtam, de amikor magamhoz tértem a nyakába ugrottam.
-          Igen, igen, igen, leszek a feleséged! – mondtam majd megcsókoltam,
-          Köszönöm- suttogta mosolyogva, mikor szétváltunk, és felhúzta az ujjamra a gyűrűt, ami most már örökre az enyém volt. Újra megöleltem, de ez azonban nem tartott sokáig, mert hirtelen ezer lámpás gyulladt ki, és ott álltak a barátaim, meg a SZÜLEIM??
-          BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT NORAH! – kiabálták
-          Úristen – suttogtam Lounak, aki csak mosolygott.
Elengedtem a vőlegényemet (de furcsa így nevezni), és odaszaladtam a szüleimhez.
-          Boldog szülinapot, kicsim! – mondta anya, amikor megöletem
-          Felnőtt a lányunk! – mosolygott apa is, de láttam, hogy könnyek csillognak a szemében.
-          Tőlünk, majd a menyasszonyi ruhád lesz az ajándékod! – mondta anya.
-          Ti tudtátok? – csattantam föl
-          Igen, Louis felhívott minket. De most menj, a többieknek is köszönd meg.
Odaszaladtam a fiukhoz, mindenki gratulált, megölelt, megpuszilt.
-          Üdv a családban! – mondta vigyorogva Hazza – tessék itt az ajándékod! – nyújtott át egy ezüst csomagolópapírba bújtatott csomagot Harry. Kíváncsian téptem szét a csomagolást.
-          Egy Blackberry! – ujjongtam – Köszönöm! – öleltem meg – Nagyon tetszik!
Harry erre csak mosolygott. Utána Liam következett. Tőle egy gyönyörű szép egybe részes bordó koktélruhát kaptam, aminek a mellrészénél narancssárga minta volt, de nagyon szép volt, és tudtam, hogy menyecsketáncra szánja. Őt is jó szorosan megölelgettem.  Nialltól egy a Blackberryhez való kék-fehér tokot kaptam, ami apró Swarowski- kristályokkal volt díszítve. Zayntől, meg egy hatalmas nagy álló tükröt kaptam, aminek antik hatású virágos kerete volt, de ez is nagyon szép és hasznos ajándék. Zoetól, egy pár csillogó ezüst  magas sarkú cipőt kaptam, amiről lerítt, hogy az esküvői ruhámhoz szánja, de azért ennek is nagyon örültem. Ez volt életem legszebb estéje! Louis-val folyamatosan együtt voltunk, és a fiúk valahonnan egy magnót is kerítettek, így vagy egy órán át táncoltunk a vőlegényemmel (!). Éjfélkor Zayn tűzijátékot lőtt föl a tiszteletemre, a fiúk meg elénekelték nekem a Moments-et, meg a More Than This-t.
-          Igyunk a leendő Norah Tomlinsonra! – mondott pohárköszöntőt Hazza, én meg mosolyogva néztem Loura, akiről sugárzott a büszkeség.
3- kor mentünk haza, és Louis-val szabályszerűen bedőltünk az ágyba, de aznap este mind a ketten egymásról álmodtunk.

Zoe ajándéka :

















Liam ajándéka:

2012. július 9., hétfő

7. fejezet - A születésnapi előzmények



Itt a következő fejezet, egyszerűen nem tudok holnapig várni, hogy feltegyem, a következő fejezet szerdán lesz, mert akkor lesz a főszereplő lány Norah szülinapja és az én névnapom :) Komikat ha olvastad, és lécci szavazzatok oldalt, meg írjátok le nekem, hogy tetszik-e nektek a váltott szemszög :D







*Norah szemszöge*

Nem tudom, hány óra, nap, vagy hét múlva tértem magamhoz, de azt tudom, hogy mindez egy fehér kórházi szobában történt, viszont az nagyon jól esett, hogy amikor kinyitottam a szemem akkor Louis békésen alvó testét láttam az ágyam melletti széken. Nem sokkal az ébredésem után Louis is kinyitotta azokat a szép kék szemeit, és csaknem a nyakamba ugrott örömében.
-          Csak ennyit kapok? – utaltam az ölelésre
Nem válaszolt, hanem helyette forrón megcsókolt. Nagyon jól esett az ölelése, a csókjai, és nagyon sajnáltam, hogy nem tudtuk megakadályozni a balesetet, és én kórházba kerültem.
-          Milyen nap van? – kérdeztem kíváncsian, mikor szétváltunk.
-          Hétfő, július 9.-e. Holnapután lesz a szülinapod, és hálaistennek felkeltél addig!
-          Hány napig voltam eszméletlen?
-          5 teljes napig, ma lett volna a 6. ha nem kelsz fel.
-          Úristen! Végig itt voltál?
-          El nem mozdultam mellőled, Harry-ék hordták nekem a kaját, meg a tiszta ruhát.
-          Köszönöm! Szeretlek! – mondtam elérzékenyülve.
Louis nem válaszolt, csak megcsókolt, azonban ez a csók többet ért, mint a szavak. Nem sokkal később bejött Harry és Zoe is. Zoe a nyakamba ugrott, mikor meglátta, hogy ébren vagyok, és elkezdett magyarul beszélni hozzám, hogy a fiúk ne értsék.
-          Ilyet ne csinálj még egyszer! Nagyon aggódtam, Lou is teljesen ki volt akadva, és nem mozdult el mellőled! Nagyon figyelmes volt, de egyvalamit megígért Hazzának, amire kíváncsi leszek! – szidott le Zoe, könnyekkel a szemében, a fiúk meg csak értetlenül hallgattak minket.
-          Nem az én hibám volt, tudom, hogy Louis végig itt volt, mát mondta, DE mégis mit ígért? - - kíváncsiskodtam.
-          Azt ígérte, hogy ha túléled, elvesz feleségül! De el ne mond neki, hogy elmondtam, mert a szerelmed és Harry is meg fog ölni engem.
-          Ne félj, nem mondom el nekik, de ha komolyan gondolja, akkor… - tovább már nem tudtam mondani, mivel Lou és Hazza itt megelégelték a dolgot, és kérték, hogy most már foglalkozzunk velük is. A délután folyamán még bejöttek a többiek, majd este hazaengedtek, de csak, úgy hogyha vigyázok magamra, és ha bármi bajom van, visszamegyek. Mondtam nekik, hogy rendben, és Louisval hazamentünk.
Másnap Louis, mega többiek is rám parancsoltak, hogy nehogy felmerjek kelni az ágyból, mert pihennem kell. A kaját Zoe hozta fel, és még ettem nyugodtan beszélgethettünk, természetesen magyarul.
-          Hogy vagy? – kérdezte mosolyogva, míg én a kedvenc ételemet ettem, Gyrost.
-          Jól vagyok, csak ne kéne feküdnöm.
-          Hidd el, jót fog tenni, holnap meg már felkelhetsz! – nyugtatott
-          Végre! De mi van, ha Louis komolyan gondolta, ezt az egész házasságos dolgot?
-          Akkor lesz egy szeretnivaló férjed, itt maradhatsz örökre, lesz egy gyönyörű esküvőd, és én leszek a koszorúslányod!
-          Végül is igazad van! Amúgy Louis beszélt a szüleimmel, és ők megengedték, hogy itt kezdjem el az egyetemet.
-          De jó! Akkor majd én is beszélek a szüleimmel, mert így több mint valószínű, hogy nekem is meg fogják engedni!
-          Szuper lesz!
Ekkor jött be Harry, meg Louis is, és elmondták, hogy most beszéltek mindkettőnknek a szüleivel, Zoenak megengedik, hogy itt maradjon, Louis meg elmondta a lakás helyzetet anyának, meg apának, akik jól fogadták, és engedték, de csak azzal a feltétellel, ha Louis vigyáz rám, továbbá informálta őket a balesetemről is, és anya azt üzeni, hogy majd ma felhív. Annyira aranyos pasim van! Zoe amikor megtudta, hogy maradhat Harry nyakába ugrott és szenvedélyesen megcsókolta. Csak az ugrasztotta szép őket, amikor megszólalt a telefonom.

* Louis szemszöge*

Valójában nem a teljes igazságot mondtam el Norinak, azt kihagytam, hogy még azt is megkérdeztem a szüleitől, hogy mit szólnának, ha feleségül venném a lányukat. Kifejezettem örültek neki, de azt kikötötték, hogy a magyarországi rokonokat is hívjuk meg az esküvőre. Mondtam nekik, hogy ez csak természetes. Miután Harryvel sikerült elszabadulnunk a lányoktól, elcipeltem egy ékszerboltba, hogy segítsen kiválasztani a gyűrűt. Jó egy órás válogatás után megláttam a tökéleteset. Szolid ezüst  gyűrű volt, közepén egy  kék Swaroswki kristállyal. Biztos voltam benne, hogy tetszeni fog Norahnak.  A többiek, míg mi Norah-t próbáltuk lekötni, hogy nehogy megsejtsen valamit, a bulit szervezték holnapra. Úgy gondoltuk, hogy abban a parkban szervezzük meg ahol először randiztunk, a fiúk pedig szorgosan díszítették a nagy napra. Este Norah elmondta, hogy mit beszélt az anyukájával.
-          Képzeld, anya azt mondta, hogy nagyon szimpatikus vagy neki, és örül, hogy ilyen barátom van! – örvendezett Nori

-          Tudom, nekem is mondta, mikor beszéltem vele! De most már aludjunk, mert én nagyon fáradt vagyok.
-          Oké – mondta majd megcsókolt, és ugyanúgy, mint eddig egymáskarjaiban aludtunk el.
 Volt még egy meglepetésem Norinak, történetes az, hogy meghívtam a szüleit is s bulira, ami ha minden jól megy egyben eljegyzési party is lesz, csak erről még Norah nem tud. Remélem minden jól alakul, majd holnap.


       A gyűrű.. Szép ugye?




6. fejezet - A dedikálás 2. rész



Nah, itt a következő fejezet, remélem tetszeni fog! Köszönöm, az egyre több kommentet, és az oldalmegjelenítéseket, nagyon jól esnek. A 7. fejezet is kész van már, szeretnétek még ma?? :) Ha elolvastad lécci írj kommentet, nekem nem ez a kedvencem, de kíváncsi vagyok a véleményetekre.Van benne egy meglepetés is :DD






 Én és Zoe félve összenéztünk, hogy most vajon mi lesz, de ahogy láttam a többiek is lefagyva álltak.
A rajongó egyenesen felém, meg Lou felé tartott. Mikor odaért hozzánk, már csak centik választottak el minket egymástól, és nekem fogalmam sem volt, hogy mit fog csinálni, ám erről pár másodperc múlva meggyőződhettem, mivel, hogy egy óriási pofon csattant az arcomon. Annyira ledöbbentem, hogy csak hápogni tudtam. Oldalra néztem, és láttam, hogy Lounak már nagyon vörös a feje. Láttam rajta, hogy ha tehetné, most azonnal megütné a csajt, de lányokat nem szabad megütni. Most még jobban szorítottam Lou kezét, a pofon maga nem fizikailag, hanem inkább lelkileg fájt.
-          Szerencséd, hogy nő vagy, mert így nem ütlek meg! – mondta nagyon mérgesen  Lou – Nem érdekel, hogy én vagyok a kedvenced, én NEM fogok egy utálatos rajongóval járni, azt választom, akit ÉN akarok, és NEM azt akit a  rajongók! Érthető?
Ez egy kicsit durva volt, közben levitték a színpadról, szerintem a csaj se mondja többet magát directioner-nek.
-          És most, mondjátok meg, hogy mit énekeljünk. – szólította fel a társaságot Liam – Norah is velünk fog énekelni, ha nem bánjátok, mert nagyon szép hangja van.
-          Moments, Moments… - skandálta a közönség.
Louval meg mindent tudóan összemosolyogtunk. Liam pedig már el is kezdte énekelni, aztán jött Harry, együtt (itt én is beszálltam), majd Niall, aztán végre Louis, az ő részét együtt, egymással szembe, egymás kezét fogva énekeltünk, nagyon romantikus volt, a rajongók is élvezték.  Az éneklés után a fiúk, még egy kicsit dedikáltak, aztán egy óra múlva végre mát otthon voltunk, és élveztük az én és a répáim című mesét, és közben répás sütit ettünk. Már kezdtem megbánni, hogy megkönyörültem Louis-on, és engedtem neki, hogy nézze egy kicsit, de ennél furább mesét még nem láttam, ráadásul énekeltek is benne. Louis az összes dalt kívülről tudta, és ezt be is mutatta, a dalok borzalmasak voltak.  Amikor Louis elkezdett énekelni az volt az a pillanat, amikor Harry és Zoe úgy döntött, hogy ők ezt nem bírják tovább, és kárörvendő mosollyal elvonultak. Én meg szenvedhettem, míg vége nem lett a másfél órás mesének. Este Lou-val elhatároztuk, hogy elmegyünk valahova kettesben, szóltunk Zoeéknak és elindultunk sétálni a városban, Louis ezúttal nem csíkos volt, hanem egy egyszerű kék póló, meg egy farmer. Rajtam is egy csőfarmer volt, egy telitalpú fehér szandállal, meg egy korall színű póló egy kis fehér boleróval.
Elmentünk egy romantikus parkba London külvárosában, szerencsénkre senki nem volt ott, és elkezdtünk piknikezni. Nagyon jó volt egy kicsit kettesben lenni, úgy, hogy tényleg senki nem zavart. Hirtelen Lou, egy óriási meglepetéssel állt elő.
-          Tudom, hogy csak egy hét múlva lesz a szülinapod, de nem bírok addig várni! Beszéltem a szüleiddel, elmondtam a kívánságod, és a kapcsolatunkat, és – Liam segítségével – vonakodva, de belementek, így tehát nem kell visszamenned Magyarországra csak addig amíg, átköltözöl, szeptembertől tehát itt fogod elkezdeni az egyetemet. Örülsz?
Válasz helyett csak a nyakába ugrottam, és szenvedélyesen megcsókoltam.  Szerintem tudta a választ, de azért amikor elváltunk szavakkal is kifejeztem az érzelmeimet.
-          Ez volt a legnagyobb ajándék, amit valaha adhattál nekem! Szeretlek! De azt elmondtam a szüleimnek, hogy hol lakok, és hol fogok lakni? – kérdeztem gyanakodva
-          Nem! – vigyorgott – De majd te lemondod, hogy Liam-nél nincs hely ezért nálam kell, hogy lakj.
-          De agyafúrt vagy! – mosolyogtam rá – Nem kéne már visszamennünk, mert már elég rég óta itt vagyunk.
-          Menjünk – mondta, majd lekezdett szedelőzködni.
Röpke 10 perc alatt összepakoltunk, és elindultunk haza, Lou lassan és óvatosan vezetett, mint ahogy szokott, de egyszer csak azt vettük észre, hogy velünk szembe tart egy kocsi, Louis ugyan elrántotta a kormányt, de már nem sikerült kitérnünk előle, pont az én részemre csapódott be a kocsi, és az utolsó, amit láttam az Louis aggódó arca volt.

*Louis szemszöge*

Miután összeütköztünk azzal a hülye kocsival, és Norah elvesztette az eszméletét, kihívtam a mentőket, akik kórházba vitték, ahová én is vele mentem. Telefonon hívtam fel Harry-t, hogy elmondjam mi történt, és tudassam vele, hogy nem megyek haza, de Harry azt mondta, ne is mondjam, tovább máris indulnak a kórházba, mindez történt éjjel 11-kor, és mint később kiderült, hogy Harry felhívta a többi fiút is, így együtt csődültek oda, hogy megtudják, mi van Norah-val, és hogy nyugtassanak engem. Hazza és Zoe ért oda elsőnek, Zoe amikor meglátatta Norah-t, eszméletlenül feküdve az ágyban (akinek én még mindig a kezét szorongattam) sírva fakadt, és amikor Hazza átölelt, hogy megnyugtasson, belőlem is kitörtek a könnycseppek.
-          Minden az én hibám, ha nem veszem rá, hogy este menjünk valahova, és ha nem éjszaka vezettem volna, akkor ez nem történik meg! – sírtam, pedig tudom, hogy egy férfinak nem szabadna sírnia, de kitudja, hogy valaha átölelhetem-e, megcsókolhatom-e.
-          Nem a te hibád, hidd, el az egész világon szerintem te vezetsz a legbiztonságosabban, a másik sofőr volt a hibás, ne emészd magad! – nyugtatott Hazza
-          Esküszöm, ha túléli, feleségül veszem! – hüppögtem Harrynek és Zoenak, akik erre csak megcsóválták a fejüket.
Mikor a többiek is megérkeztek ők is elmondták, hogy nem az én hibám, és, hogy Norah se örülne, ha így látna. Niall még répát is hozott nekem, de még annak sem tudtam örülni, csak néztem Norah sápadt arcát, és könnyeztem. Ez ment 5 teljes napon át, Harry hordta nekem a kaját, mert nem akartam, és nem is tudtam elmozdulni Norah mellől. Mikor a 6. napon (július 9 -én) reggel egy nagyon ismerős kék szempárral találtam szembe magam.