2012. július 16., hétfő

9. Fejezet - Beszélgetések


Újra itt, van net tehát a fejezet kész van,nekem nem a kedvencem, szinte csak párbeszédből áll, átkötő fejezet, de van benne egy két  lényeges dolog is a jövőre nézve. Remélem tetszeni fog. A hétvégére elutazom, addig nem biztos, hogy kész lesz a legújabb fejezet, tehát a következő a jövő héten várható! Kitartás!! Komikat most is szeretnék :)) Jó olvasást! xx




Anyáék a buli után még egy hetet maradtak, hogy segítsék az előkészületeket. Mindannyian úgy gondoltuk, hogy nem érdemes sokat várni, és még a nyáron célszerű lenne megtartani az esküvőt, így én lemondhattam arról az álmomról, hogy télen lesz az esküvőm, de be kellet látnom, hogy mivel a fiúk pont akkor fognak turnézni Amerikában, ezért ez nem lehetséges, vagy most, vagy egy év múlva.  Az időpontot is kitűztük, augusztus 8. Alig várom, bár egy kicsit félek is, mi lesz akkor, ha az úgy sokkal másabb lesz, nem biztos, hogy ebbe 20 éves fejjel kell belevágni, mikor ezt a félelmemet megosztottam anyával, ő azt tanácsolta, hogy beszéljem meg ezt a dolgot Louis-val, mert ő tud nekem ebben a legtöbbet segíteni. Két napot gondolkoztam rajta, aztán megfogadtam anya tanácsát és beszéltem Lou-val, az egyik délután, míg a többiek filmet néztek.
-          Mit akartál megbeszélni Nori? – kérdezte, amikor felértünk a szobánkba és becsukódott mögöttünk az ajtó.
-          Félek! – bújtam hozzá bűntudatosan
-          Az esküvőtől?
-          Igen, mi lesz, ha utána minden más lesz, téged azért fognak utálni, mert feleséged van, engem meg azért, mert te vagy a férjem. Tönkre fogják tenni a bandát.
-          Nem érdekel, hogy mit fognak csinálni, engem egyvalami érdekel, és az te vagy! Szeretlek és nem foglak elhagyni– mondta és megcsókolt.
-          Köszönöm, én is szeretlek, de mi lesz akkor, hogyha lesznek gyerekeink, és nektek el kell mennetek turnézni?
-          Akkor, majd jöttök velünk, de egyébként, te azt hitted, hogy a téli turnéra nem viszlek magammal?
-          Igen… - válaszoltam meglepődve
-          Ne is álmodozz róla, mint a feleségem, jogod van jönni. Amúgy ha már szóba kerültek a gyerekek, hányat szeretnél?
-          Kettőt.  – mondtam csodálkozni, mert ilyen még eddig nem került szóba.
-          Akkor ebben egyetértünk, mi legyen a nevük? – kérdezte mosolyogva
-          De még nem is vagyok terhes, akkor ezt miért most beszéljük meg?
-          MÉG nem vagy, és azért most gondolkozzunk el rajta, mert most jött szóba. – mondta, mire én elpirultam
-          Ha lány lesz, milyen nevet szeretnél neki adni?
-          Ha kettő lány lesz, akkor az egyik Leila, a másik Carmen. Mit szólsz?
-          A Leila nekem is tetszik, de szerintem Carmen helyett legyen inkább Hannah, vagy Emma, tudom, hogy az a második neved, de nem igazán használod.
-          Mind a kettő tetszik, akkor, majd ha terhes leszek, eldöntjük.
-          Oké, de ha fiú lesz?
-          Lány lesz, ezt tudom, de ha fiú, akkor Harry és James. Na?
-          Harry Tomlinson? Akkor már inkább Harry Styles.
-          Akkor legyen William. Benne vagy?
-          Legyen, de most szerintem menjünk le, vagy félsz még?
-          Nem! Hála neked. – mondtam, majd megcsókoltam.
Mikor lementünk, Zoe kérdőn nézett rám, intettem neki, hogy majd később elmagyarázom.               
-          Mond el most – szólt magyarul, és felráncigált a szobámba.
-          Louis-val beszélgettünk, az esküvőről, és a gyerekekről.
-          MIIII?  Mindent tudni szeretnék- vigyorgott.
-          Elmondtam neki, hogy félek az esküvőtől, és a jövőtől, mire ő megnyugtatott, hogy ne féljek, mert nem lesz, semmi gond, ő mindig ugyanúgy fog szeretni, a gyerekek, meg az állandó turnékról kerültek sorra, és azt mondta, hogy akkor majd mi is megyünk velük, ja még azt is említette, hogy  én is megyek velük a téli turnéra, úgyhogy úgy döntöttem, hogy levelezőn végzem el az egyetemet.
-          És még?
-          Megbeszéltük a gyerekek nevét, mind a ketten két gyereket szeretnénk, és ha lányok lesznek, akkor az egyiknek Leila, a másiknak Hannah vagy Emma lesz a neve. Ha fiúk lesznek, akkor James, és William.
-          Második név nincs? – kíváncsiskodott Zoe
-          Erről nem beszéltünk.
-          Értem – mosolyodott el Zoe
-          Te és Harry hogy álltok?
-          Jól, képzeld a múltkor együtt zuhanyoztunk. – újságolta el Zoe
-          Több nem volt?
-          Nem, és gondolom nektek sem – csattant fel.
-          Nem, de Harryt én nem olyannak ismerem, aki tud várni… hacsak…
-          Igen? –villanyozódott fel a barátnőm.
-          …Hacsak nem szeret igazán. fejeztem be a gondolatmenetet mosolyogva.
-          Really? – kérdezett vissza hirtelen angolul.
-          Yeah, it’s true. – válaszoltam neki én is angolul
Valamit válaszolni akart, de nem maradt ideje, mert a fiúk röhögve berontottak az ajtón.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett..pont itt hagyod abba amikor jönnek még egy izgi:))

    VálaszTörlés
  2. Imádom annyira jó :)) siess a kövivel !! :)

    VálaszTörlés